Podcast（https://hun-ren.hu/podcast）
HU
EN（https://hun-ren.hu/research_news/the-long-shadow-of-rome-linda-colley-on-edward-gibbon-decolonization-and-the-ghosts-and-enemies-of-empire-110435）
Extranet（https://extranet.hun-ren.hu/） Intranet（https://intranet.hun-ren.hu/） Karrier（https://hun-ren.hu/karrier） Rólunk（https://hun-ren.hu/hunren）
Róma hosszú árnyéka: Linda Colley Edward Gibbonról, a dekolonizációról és a birodalmakról
2026.10.30.
Amikor 1776-ban megjelent Edward Gibbon A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története című művének első kötete, az nem pusztán egy ókori nagyhatalom sorsát beszélte el. Tükröt tartott a későbbi korok elé, amelyben azóta is újra meg újra szemügyre vehetjük a hatalom természetét, a túlzott önhittség következményeit és a birodalmak összeomlását. Az idei budapesti Academia Europaea-konferencia egyik kiemelt előadója, Linda Colley történészprofesszor interjúnkban arról beszél, miként formálta Gibbon fő művét a 18. század politikai életében való személyes részvétele, hogyan változott a birodalom fogalma az elmúlt 250 évben, és miért kísért bennünket mindmáig a birodalmi hanyatlás rémképe.
– Amikor Edward Gibbon elkezdett a Római Birodalom történetével foglalkozni, mit jelentett számára a birodalom fogalma, és mennyiben határozta meg a szemléletét saját korának, a 18. századnak a világa?
Linda Colley: Mint minden történész, Gibbon is saját tapasztalatainak szemüvegén keresztül tekintett a múltra. Alaposan ismerte az ókori görög és latin forrásokat, de figyelemmel kísérte korának régészeti felfedezéseit, az új térképészeti munkákat és a felvilágosodás nagy hatású kritikai gondolatait is.
Gibbon kezdetben elsősorban szárazföldi birodalomként tekintett Rómára. Egyes mai történészek ebből arra következtettek, hogy alapvetően különbözőnek tartotta a Brit Birodalomtól, amely hatalmas kiterjedésű tengeri nagyhatalom volt. Művének írása közben azonban Gibbon felismerte, hogy Róma valójában egyszerre volt szárazföldi és tengeri nagyhatalom. A rómaiak például jelentős flotta nélkül soha nem hódíthatták volna meg Britannia déli részét. A kereskedelem, a kormányzás és a gabonaellátás szempontjából is nélkülözhetetlen volt számukra a Földközi-tenger feletti uralom. Kiterjedt kapcsolataik voltak Észak-Afrikával és Egyiptommal, és tekintélyes haditengerészetre volt szükségük ahhoz, hogy visszaszorítsák a kalózkodást és megvédjék kereskedelmi útvonalaikat. Hatalma csúcsán Róma nemcsak a világ legnagyobb hadseregével, hanem legerősebb hadiflottájával is rendelkezett.
Fotó: László Mudra
Ami Gibbon szemében igazán különlegessé tette Rómát – még ha ezt ő maga nem is fogalmazta meg ilyen egyértelműen –, az a birodalom rendkívüli hosszú élettartama volt. Története nem írható le a felemelkedés és bukás egyszerű, egyenes vonalú folyamataként. Súlyos válságokat vészelt át, újra meg újra átalakult, és különböző formákban tovább élt. Konstantinápoly, a Kelet-Római Birodalom fővárosa még a Nyugat-Római Birodalom 476-os összeomlása után is fennmaradt, egészen 1453-ig. Gibbon műve részben éppen azért duzzadt hat hatalmas kötetre, mert a birodalmi válságok, a fennmaradás, az alkalmazkodás és az átalakulások több mint ezer évét kellett feldolgoznia.
– Az első kötet 1776-ban jelent meg, éppen abban az évben, amikor az amerikai gyarmatok kikiáltották függetlenségüket. Gibbon nem az elefántcsonttorony magányában dolgozó tudós volt: parlamenti képviselőként maga is részt vett a politikai életben. Mennyire fonódtak össze a Rómáról alkotott gondolatai a Brit Birodalom kibontakozó válságával?
Linda Colley: Gibbont folyamatosan foglalkoztatta ez a kérdés. Az amerikai függetlenségi háború idején végig parlamenti képviselő volt, figyelmesen követte a vitákat, rengeteg újságot olvasott, később pedig három évig a brit kereskedelmi tanács, a Board of Trade biztosaként dolgozott. Kivételesen jó rálátása volt az ország politikai életére.
Bár Gibbon korántsem volt az amerikai függetlenség lelkes támogatója, már nem sokkal a háború kezdete után felismerte, hogy Nagy-Britannia nem győzhet. Az Atlanti-óceán túlságosan nagy távolságot jelentett az akkori haditechnikai lehetőségek mellett ahhoz, hogy elivselhető költséggel hosszú háborút lehessen folytatni. Azt is látta, hogy a brit kormány értékes időt vesztegetett eredménytelen tárgyalásokra, és nem küldött időben elegendő katonát.
Gondolkodása bizonyos tekintetben közel állt barátjáéhoz, Adam Smithéhez, akinek A nemzetek gazdagsága című műve ugyancsak 1776-ban jelent meg. Smith alapvető kérdést tett fel: miért tart fenn Nagy-Britannia ilyen költséges, tengerentúli gyarmatbirodalmat? Az ország vezető szerepet töltött be az iparban és a kereskedelemben, a világ bármely részével nyereségesen kereskedhetett volna anélkül, hogy az adóbevételeket állandó hadseregek és hatalmas flották fenntartására pazarolja. Smith arra figyelmeztetett, hogy a tengerentúli területekért vívott háborúkból néhány gyarmati tőkés és kereskedelmi társaság húz hasznot, miközben a brit lakosság jelentős részének kárt okoznak.
Gibbon hasonló következtetésre jutott: minél messzebbre tolja ki egy birodalom a határait, annál sebezhetőbbé válhat. Ha több ezer kilométeres távolságokra vezényli katonáit, fennáll a veszélye, hogy elveszíti felettük az ellenőrzést. Ez visszaélésekhez, engedetlenséghez és a határvidékeken túlságosan nagy hatalomra szert tevő hadvezérek felemelkedéséhez vezethet. Korábbi gondolkodókhoz hasonlóan Gibbon ezt a folyamatot az ókori Rómában is felismerte. Úgy látta azonban, hogy saját korában is valami hasonló kezd kibontakozni: a Brit Kelet-indiai Társaság saját fegyveres erői egyre mélyebbre hatoltak az indiai szubkontinensre, és egyre inkább kikerültek London tényleges ellenőrzése alól.
Gyarmatbirodalmak 1800-ban (kattintson a képre a nagyításhoz)
– Gibbon korában a birodalmak terjeszkedését gyakran a nagyság és a hatalom bizonyítékának tekintették. Ma viszont a birodalom szónak szinte általánosan negatív jelentése van. Hogyan változott meg a birodalom fogalma és erkölcsi megítélése az elmúlt két és fél évszázadban?
Linda Colley: Ma a birodalmat sokan illegitim, másokat kizsákmányoló uralmi formának tartják, és abból a hivatalosan elfogadott feltevésből indulunk ki, hogy világunk kizárólag szuverén nemzetállamokból áll. Ez azonban viszonylag új fejlemény.
Az első világháború előestéjén a világ legnépesebb politikai államalakulatai közül egy kivételével még mind birodalmak voltak, és gyakran maguk is így nevezték önmagukat. A birodalom a geopolitika természetes és nyíltan elfogadott szereplőjének számított.
Ha azonban ma a politikai retorika mögé nézünk, valóban kijelenthetjük, hogy a birodalmi törekvések és magatartásformák eltűntek? Gondoljunk napjaink nagyhatalmaira: Oroszországra, Kínára és az Egyesült Államokra. Történelmük során mindhárman tekintettek már magukra birodalomként, és mindhárom ország ma is félreismerhetetlen birodalmi vonásokat mutat. Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni invázióját az a törekvés vezérli, hogy helyreállítson egy lényegében birodalmi jellegű orosz befolyási övezetet. Peking Tajvant „természetes területe” szerves, elidegeníthetetlen részének tekinti. Amikor pedig egyes bírálók arra mutatnak rá, hogy az amerikai politika vezető szereplői szomszédos területek annektálására törekednek, elég felidéznünk, hogy az amerikai forradalmárok már az 1770-es években megpróbálták elfoglalni Kanadát, majd az Egyesült Államok 1812-ben ismét kísérletet tett erre.
Igaz, a mai nagyhatalmak ritkán jelentik ki nyíltan: „Birodalom vagyunk, ezért hódítani akarunk.” Ehelyett terjeszkedésüket gyakran a „történelmi tér” visszaszerzésének vagy a „természetes határok” helyreállításának nevezik. A szóhasználat tehát megváltozott, de a mögötte meghúzódó birodalmi ösztön meglepően ismerős maradt.
– A modern birodalmi hatalom továbbra is elsősorban a katonai fenyegetésre épül, vagy a hatalomgyakorlás eszközei átalakultak, és ma inkább kulturális és gazdasági hegemóniáról beszélhetünk?
Linda Colley: A katonai erő alkalmazásának lehetősége soha nem tűnik el teljesen. Ahogyan az ukrajnai tragédia is mutatja, a nyers, brutális erőszakot ma is alkalmazzák. Kína pedig rendszeresen hadihajókat vonultat fel Tajvan körül, jelezve a katonai konfliktus lehetőségét.
A modern birodalmi hatalom azonban gyakran gazdasági és technológiai eszközök révén érvényesül. Napjainkban a multinacionális vállalatok – különösen a kínai és amerikai technológiai óriáscégek – az állami érdekekkel szorosan összehangolva működnek. Egy évszázaddal ezelőtt Hollywood az amerikai birodalom kulturális befolyásának rendkívül hatékony eszköze volt: a jólét, a szabadság és a modernitás vonzó képét közvetítette, és arra ösztönözte az embereket világszerte, hogy amerikai minták szerint gondolkodjanak.
Ma ezt a szerepet az amerikai digitális hálózatok és a globális gazdasági függőségi rendszerek még átfogóbban töltik be. A gazdasági vezető szerep és a technológiai fölény együtt ugyanolyan hatékony eszközei lehetnek a hegemónia fenntartásának, mint egykor a légiók és a csatahajók.
– Gibbon közismerten a belső hanyatlással, az erkölcsi elpuhulással és a kereszténység uralkodóvá válásával is magyarázta a Római Birodalom bukását. Hogyan tekint a modern történettudomány Róma bukására, és hatással van-e még napjaink politikájára Gibbon elképzelése a belülről pusztuló birodalmakról?
Linda Colley: Amikor Gibbon a belső korrupció és az erkölcsi hanyatlás szerepét hangsúlyozta, Tacitus klasszikus hagyományát, valamint olyan kora újkori köztársaságpárti gondolkodók nézeteit követte, mint Niccolò Machiavelli. Alapvető gondolatuk az volt, hogy a nagyhatalmakat nem pusztán külső erők gyűrik le: belülről is fokozatosan meggyengülnek és felőrlődnek.
A mai történészek általában más megközelítést alkalmaznak. Sok kutató inkább a szerkezeti, környezeti és egészségügyi tényezőkre összpontosít: a járványok pusztító hatására, az éghajlat változásaira, a népességfogyásra és a pénzügyi instabilitásra. A modern történettudomány emellett a hirtelen „bukás” helyett a kulturális folytonosságot és túlélést is hangsúlyozza. Miközben a mai Nyugat-Európa területén a Római Birodalom közigazgatási és katonai struktúrái felbomlottak, a római jog, a nyelv és a városi intézmények évszázadokon át fennmaradtak. A helyi lakosság és új uralkodóik hosszú időn át továbbra is rómaiaknak nevezték magukat.